• Leírás
  • Vélemények
  • Kedvenceim

Szárazföldi túra a Diás-szigetre

 

A túra csak szakvezetővel látogatható, ill. a 2021.11.01. és 2022.03.31. között csak előzetes bejelentkezés után!

 

Egyéb nyitva tartások esetén elegendő a túra előtt 20 perccel megérkezni és már indul is a kaland! Jegyet a látogatóközpontnál kell megvenni majd a túra a megadott időpontban pontosan indul.

A túra első 3 kilométere is már a szakvezető felvezetésével indul, amely megtehető saját gépjárművel is, de opcionálisan választható elektromos golfautó, de akár kenuval is tudunk közlekedni. (A golfautón egyszerre maximum 13 utas foglalhat helyet, így érdemes az előzetes bejelentkezést megtenni.) A 3 km-es szakasz után, ahogy a töltés kiszélesedik letesszük az autókat / lepattanunk a golfautóról és gyalogosan folytatjuk utunkat. Ezután egy kb. 500 méteres séta következik, amelyen a szakvezető bemutatja az élővilágot sorrendben a fásszárú majd a lágyszárú növényeket, a szárnyas, a tollas és a puhatestű állatokat. Megtekintjük a Zala folyót, a nádast és a Kis-Balaton táj kultúrtörténetét bemutató kiállítást. A túra zárásaként a látogatók megtekintik a Fekete István Emlékhelyet és a méltán híres Tüskevár hangulatát idéző Matula kunyhót.

A túra hossza: 3,5-4 km

A túra időtartama: 1,5 – 2 óra

A túra jellege: könnyű gyalogos túra

Kezdő találkozási pont: A Kis-Balaton Látogatóközpont előtti parkolóban

Nyitvatartás, jegyárak: https://www.bfnp.hu/hu/latogatohelyek-3/fekete-istvan-emlekhely-kis-balaton-fenekpuszta-dias-sziget

Még nincs értékelve.

Legyél az első, aki értékeli: “Fekete István emlékhely, Kis-Balaton ház, Diás-sziget”

      Nincsenek kedvencek