Az egyedülálló természeti adottságokkal és kellemes, mediterrán jellegű éghajlattal rendelkező Balatonfüred 19. századot idéző városrésze számos látnivalót, nemzetközileg is jegyzett kiállításokat, a szomszédos Tagore sétány pedig kellemes sétát kínál. Füred a balatoni vitorlázás központja – a parton interaktív vitorlástörténeti kiállítótér, a Vitorlázeum és a Bodorka Balatoni Aquárium várja a vendégeket. Balatonfüred nordic walking barát település. Balatonfüreden a történelmi sétákkal fedezhetjük fel, hogyan is alakult a város, kik és hogyan játszottak ebben nagy szerepet. Mindez kisebb gyermekeknek is érdekes lehet a túrát játékossá téve. Ne feledkezzünk meg a környék kilátóiról és túraútvonaliról, melyek a Balaton felvidéket egy teljesen más szemszögből mutatják be nekünk.
A Balaton gyöngyszemeként is emlegetett Tihany, a Tihanyi – félsziget Magyarország első tájvédelmi körzete, az ország egyik legváltozatosabb, legattraktívabb, területe, s mint ilyen, egyedülálló természeti környezettel várja vendégeit. Ebben kiemelkedő szerep jut az illatos tihanyi levendulának. A természeti értékek európai szintű elismerésére 2003-ban került sor: az Európa Tanács a védett természeti területek Európa Diplomáját adományozta a félszigetnek. Több, kisebb üzletben találkozhatunk levendulával kapcsolatos kozmetikumokkal, emléktárgyakkal és a felnőttek számára levendulás alkoholok is elérhetőek, de persze, hogy a gyerekek se maradjanak ki, szinte minden fagyizóban található isteni levendulás fagylalt. Ha ezek a különlegességek nem győztek meg, akkor a táj bejárása is egy külön élvezet a sok túraútvonallal és biciklis utakkal. A megszépült hajókikötő és a Nemzeti Park, valamint a Bencés Apátság látogatóközpontjai teszik gazdagabbá Tihany kínálatát, a Pisky sétányról csodás Balatoni panoráma tárul elénk. Tihanyban három ütemben valósult meg a kerékpárút fejlesztés, amelynek köszönhetően a Balatoni Bringakörútról két helyen is lekanyarodhatunk a félszigetre, egyrészt a RÉV irányába, ahol először a felújított hajóállomásig, majd a RÉV-ig is kiépítésre került a bringaút, másrészt pedig a falu felé vezető autóút mentén. A tihanyi kerékpárút hossza ma már meghaladja a hét kilométert.
[widget id=”wp_travel_trip_type-25″]