A Balatontól a Csillagvárhoz

A Marcali-hát vonulatán, a somogyi tájra jellemző, tölgyessel borított hátak között keressük az erdészeti utakat követő P jelzést, melyen nyugodt erdei élményben lehet részünk a Balaton-parti nyüzsgés után.

A Marcali-hát szigetszerű vidéke a somogyi erdők egykor kiterjedt rengetegét képviseli. Bár főként telepített fákkal találkozunk, a sűrű erdő gazdag vadállománynak ad otthont. A vadmalactól a gímszarvasig vagy az éppen hódító útján lévő sakálig számos állattal találkozhatunk utunk során. A területen keveredik a magyar tájakra jellemző kontinentális, a nyugat felől beköszönő szelesebb, csapadékosabb atlanti és a dél felől egyre meghatározóbb mediterrán klímahatás.

A hátság kialakulását a vidék közeli geológiai múltjában kell keresnünk. A hazánkat pár millió éve elborító tenger és a születőben lévő Alpokból érkező folyók homokja adja a homokhátak alapját. Ezeket a jégkorszakok alatt északról betörő jeges szelek több tíz kilométer hosszú hátakba rendezték, kialakítva a Dél-Dunántúlra jellemző észak-déli irányú morfológiát. Zárásképp Észak-Európa olvadó gleccsereiből finom porszemcséket hozott ide az északi szél, ami a hátak szélárnyékos vidékén lösztakaróval borította a dombokat.

A morfológiának megfelelően a vízfolyások is az észak-déli irányú völgyekben érkeztek a Balatonba, melynek körvonala egészen a 20. század elejéig sokkal nagyobb és változatosabb volt. A Somogyból érkező patakok kiterjedt mocsárvilágot tápláltak a tó déli szegélyén, ahol gazdag természeti környezet honolt, melyből a környező lakosság is szerezte kenyerét, azaz halát, és amivel kereskedhetett az önellátáson túl.

Ennek ellenére a földterület-nyerés és a közlekedési útvonalak végett lecsapolták a mocsarakat. Az 1830-as évek végén komoly aszály miatt szárazra kerültek a Balaton-parti területek. Így készülhetett el a Fenékpuszta és Balatonszentgyörgy közötti mocsárvilág feltöltése, melyen a Keszthely felé tartó útnak a több kilométeres rév helyett már csak a Zala-hidat kellett kereszteznie. A régi rév hagyatékaként a révházban szedték a hídpénzt még majdnem egy évszázadig, az első világháborúig.

A töltéssel egy időben készült el a Csillagvár, a Festeticsek különleges vadászlakja itt, a somogyi erdők szélénél. Az egyedülálló, csillagot formázó épület kialakítása nagyban emlékeztet a középkori várak szerkezetére, ahol a kiugró bástyákból védhető a bejárat, csakhogy mindez egy kisebb kastély méreteiben. Eredetileg egy torony is állt az épület közepén, de ezt a tetőszerkezet cseréjekor elbontották, így már csak az alapokból következtethetünk rá. Az épület közepén egy 30 méter mély kút is található, amihez számos legenda kapcsolódik, főként a kútba veszett kútásókkal és helyiekkel kapcsolatban. Berendezései az eredeti puritán, népi jellegű életformát reprezentálják, ahol a középkori végvári katonák hétköznapjait megörökítő jeleneteket mutatnak be a látogatóknak. A Csillagvár pincéje is különleges, kettős keresztet formáz, és a honfoglalástól az I. világháborúig terjedő időszak nemzetvédőinek viseletét bemutató kiállításnak ad otthont.