- Leírás
- Galéria
- Vélemények
- Kedvenceim
A Hősök kapuját átlépve nem egy hétköznapi vastagfalú vár fogadja a látogatókat, hanem egy egész várnegyed a maga ódon hangulatával. A veszprémi vár a X-XI. században alakult ki, az erődítmény helyét a mai napig jelzik a meredek hegyoldalakon körbefutó falak. Az egykori vár helyén ma több történelmi építmény is magasodik. A vár gyönyörű kilátást nyújt több városrésze és fontos rendezvényhelyszínként is funkcionál. Az északi oldalon haladva elérünk Veszprém egyik első középkori épületéhez a Szent György kápolnához, ahol a legenda szerint Imre herceg a szüzességi fogadalmát tette. Az északi fokra kiérve a királyi pár, István és Gizella, kőszobrai fogadják az érkezőket és innen nézik, szinte védelmezik az óvárost és lakóit. A szobrok mögött szintén fenséges panoráma nyílik a városra, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell. Sétánk során megcsodálhatjuk az Érseki palotát, mely kívülről is impozáns. A Palotában megtalálható a Erzsébet királyné fogadására Párizsban készült gyöngyházintarziás ülőgarnitúra és a Ferenc József fogadására szintén Párizsban készíttetett empire stílusú ülőgarnitúra. Különböző nagy neveknek állítanak emléket az állandó kiállítások, mint Erzsébet királyné és Püspök Randolder János. Szintén a várban található a Szalezánium ahol több kiállítás is vár ránk. A Szalezánium emeletén barokk stílusú termek lettek kialakítva, ahol a műtárgyak és a berendezés a korabeli hangulatot idézi fel. Egy szobában Dr. Szalai Miklós gyógynövényszakértő pap története került kiállításra. A második emeleten a liturgikus tárgyakat lehet megismerni. Az udvaron gyógynövénykert, és ma is alkotó hegedűkészítő látványműhelye is található.
Magyarország Kormánya jelentős támogatást nyújtott a Veszprémi Érsekségnek – a közeledő Európa Kulturális Fővárosa eseményéhez kapcsolódva –, hogy a Főegyházmegye szíve, a veszprémi vár jelentős, történelmi jelentőségű megújuláson mehessen át. Ezúton is szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a Veszprémi Várnegyedben zajló felújítási munkálatok első üteme jelenleg is zajlik, így a következő épületek átmenetileg nem látogathatók:
- Érseki Palota
- Szent Mihály Főszékesegyház
- Boldog Gizella Kápolna
- Szent György Kápolna
- Boldog Gizella Gyűjtemény
A felújításról bővebb információért kérjük látogassanak el a https://www.facebook.com/aveszpremivarnegyedmegujulasa oldalra, ahol folyamatosan friss információval szolgálnak.
A 2023-ban megrendezésre kerül Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kapcsán a Vár részleges megnyitásra kerül. A felújítási munkálatok teljes befejezése várhatóan 2025-ben történik meg.
Köszönjük megértésüket és türelmüket, várjuk Önöket a jövőben!
A Séd völgyébe látogatók számára rengeteg szabadidős tevekénység kínálkozik. Romantikus a völgyben, közben a padokon meg lehet pihenni, majd mindezek után egy kávéra, teára, esetleg Balaton-felvidéki borokra is be lehet térni a vendéglátóhelyek valamelyikébe.
A völgyben van lehetőség többféle sportolásra is, mint a kerékpározás, a görkorcsolyázás, sziklamászás vagy a mostanában nagyon népszerű Nordic Walking, avagy a sétabotos sétálás. A sétányok között, a fák árnyékában bújnak meg az Árpád-kori Margit romok, az apácakolostor, illetve a Jezsuita templom is.
Egy Európai Unió finanszírozta projekt keretében a város egyedi turisztikai látványossággal bővült. A Veszprémi várat és az Állatkertet összekötő útvonal jött létre, amely több műemléket is érint.
Az Árpád-ház idején működő két kolostor jelentős a város történelmében, hiszen a ma már csak Margit-romoknak nevezett (korábban Szent-Katalin zárda) egyik lakója volt Szent Margit, a veszprémvölgyi kolostor pedig arról híres, hogy itt hímezték a koronázási palástot. A sétaút kialakulásának köszönhetően a műemlékek környezete is megújult és megnyílt a Jezsuita templom, mint városi rendezvényhelyszín. A területen nagymértékű parkosítás is történt és egy játszóteret is létesítettek.
Túra hossza: 2-3 km
Időtartam: 3-4 óra
Nehézségi szint: Könnyű városi séta
Induló pont: Veszprém, Hősök kapuja
Köszönet a képekért a Pannon Fényképészkör Egyesületnek!
- Nincsenek kedvencek
There are no reviews yet.