• Leírás
  • Vélemények
  • Kedvenceim

A barlang a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén Balatonedericsen található, nevét a barlang bejárata mellett is megtalálható szúrós csodabogyóról kapta. A barlang bejárata 393 méteres tengerszint feletti magasságban található, míg a kb. 6 kilométer hosszú járatainak a mélysége pedig eléri a 136 métert. Kiemelendő, hogy a barlangtúrák ezen hosszúság töredékét érintik, de így is 3 féle túraútvonal választható, amelyek közül egy könnyebben teljesíthető, míg kettő az extrém kategóriába sorolható. Méreteiből, könnyen járható jellegéből adódóan, illetve a látványos formakincsei miatt kiválóan alkalmas a „tanbarlang” szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, elsajátítására, valamint a különböző képződmények bemutatására.

A kalandtúrák során előfordul, hogy négykézláb vagy hason csúszva lehet csak haladni, de természetesen a szakképzett és tapasztalt barlangi túravezetők szükség esetén szívesen segítenek végig jutni a „pályán”. A barlang nincs kivilágítva és egyes részein a vízcsepegés nedvessé, sárossá teszi a talajt, de a szervezők fejlámpát, sisakot és barlangászoverallt is biztosítanak a túrázók számára.

Alap túra: kb. 400 méter – Időtartam: 1,5-2 óra

Extrém 1. túra: kb. 900 méter – Időtartam: 3,5-4 óra

Extrém 2. túra: kb. 1000 méter – Időtartam 3,5-4 óra

A túrára előzetes bejelentkezés szükséges: https://www.csodabogyos.hu/jelentkezes

Az egyes barlangtúra-típusokra vonatkozó létszámkorlátozások:

  • alap túra: minimum 8 fő, maximum 13 fő
  • extrém túra: minimum 5 fő, maximum 8 fő

A túra ára: https://www.csodabogyos.hu/arak

https://www.csodabogyos.hu/

 

There are no reviews yet.

Be the first to review “Csodabogyós barlang, extrém túra”

      Nincsenek kedvencek